sírd át az éjszakát, ébredj véres szemekkel, ülj le a földre, igyál kávét, mosd meg az arcod, szívj el egy cigit, mondd, hogy jó napod lesz, öltözz feketébe, sminkelj erősen, hogy a sötét massza eltakarja a fájdalmad, pakolj be, indulj el a suliba, merengj a buszon, hallgass vidám zenét, hidd el, hogy jobb kedved lesz tőle, ülj be a barátaid közé, nevess a vicceiken, feledd el a gondjaidat, poénkodj, csinálj úgy, mintha érdekelne a matek, röhögj a szünetben a többieken, akik kiparodizálják a vén, szigorú tanárt, próbálj enni, titokban hányd ki az óra első öt percében, aztán mondd azt, hogy nem találtad a termet, konstatáld, hogy még mindig az érzelmeid rabja vagy, üveges tekintettel bámuld a táblát, érezd át, ahogyan a szavak összemosódnak a fejedben, add tovább a levelet, mosolyogj jót rajta, gondolj arra, hogy nemsokára hazamehetsz, éld túl a napot, háromslukkozz a suli mellett, nevessetek az újoncon, aki nem tudja letüdőzni a cigit, sétálj el azzal az édes sráccal a buszmegállóig, hagyd, hogy megvárja veled a buszt, integess neki, dugd be a fülhallgatód, merülj el a zene adta gyönyörökben, szállj le, sétálj haza, hallgasd a veszekedést, rohanj fel a szobádba, ne hagyd, hogy a kiabálás túlharsogja a zenét, vedd elő az irodalom beadandót, nézd órákig a lapot, anyukád kérésére menj le enni, tuszkolj magadba pár kanál levest, aztán sétálj a fürdőbe, nézd a kiálló csontjaidat, kukkantsd meg a mérleget, már megint két kilóval kevesebb, osonj ki a kertbe, gyújts rá, gondolkozz, gyújts rá megint, hagyd, hogy a nikotin lezsibbassza minden idegszálad, még egy cigaretta után slamposan sétálj be, ülj be a kádba, sírj, gondolkozz a halálon, szállj ki, igyál teát, másold ki a wikipédiáról a beadandóhoz szükséges adatokat, feküdj le, sírd át az éjszakát, ébredj véres szemekkel, ülj le a földre, igyál kávét, mosd meg az arcod, szívj el egy cigit, mondd, hogy jó napod lesz, aztán hagyd, hogy ez az undorító monotonság belepje minden porcikádat, és tényleg elhidd, hogy ez normális.

Hajolj közelebb, égess a tekinteteddel, gyilkold meg a szemeimet, hagyd, hogy pír terüljön el az orcámon, húzz magadhoz, fogd a derekam, dugd le a nyelved a torkomig, hogy érezzem minden érzelmedet ebben a nyállal teli csókban, simítsd meg a hajam, puszild meg a homlokom, adj egy slukkot a cigidből, engedd, hogy rád fújjam a füstöt, viccelődj a korommal, együnk pizzát, légy zavarban előttem, üljünk le, beszélgessünk, hagyd, hogy megnyíljak neked, hallgasd a titkaimat, hallgasd a szívverésem, engedd, hogy hazáig kísérjelek, hívj be, mutasd meg a szobád, terülj el az ágyadon, mosolyogj, ahogy nézlek, nevess a szar poénjaimon, kérd, hogy feküdjek melléd, mondd, hogy miattam ver így a szíved, add kölcsön a bmth pólód, fújd be a parfümöddel, hidd azt, hogy érzem majd az illatod, nevess, mikor eljut a tudatodig, hogy nincs szaglásom, kísérj ki a buszmegállóba, csókolj meg, mikor jön a buszom, érezz együtt a tömegnyomor láttán, integess, hagyd, hogy szemügyre vegyelek az ablakon keresztül, írj nekem, hívj fel, mondd, hogy találkozzunk újra, várj a pályaudvaron, ölelj meg, érezd az illatom, töltsd velem a napot, nyílj meg nekem, hagyd, hogy hallgassam a titkaidat, puszilgass, árassz el a szereteteddel, érd el, hogy beléd szerelmesedjek, hogy ne tudjalak kiverni a fejemből, hogy elhiggyem, valós, amit irántam érzel, meg is győződjek róla, aztán mondd azt, hogy sajnálod, szakíts velem, törölj ki az emlékezetedből, hagyd, hogy bömböljek, hogy ezer meg ezer darabkára tört szívvel szívjam a blázt, hogy virrasszak, hogy azt kamuzzam, minden király, aztán elmerüljek a fájdalom tengerében, mikor meglátom, hogy más kéri, hogy hajolj közelebb, égesd a tekinteteddel, gyilkold meg a szemeit, hagyd, hogy pír terüljön el az orcáján, húzd magadhoz, fogd a derekát, dugd le a nyelved a torkáig, hogy érezze minden érzelmedet ebben a nyállal teli csókban..

én és a hamis fikciók, no meg az alkoholmámoros gondolatok úgy április vége felé.