sírd át az éjszakát, ébredj véres szemekkel, ülj le a földre, igyál kávét, mosd meg az arcod, szívj el egy cigit, mondd, hogy jó napod lesz, öltözz feketébe, sminkelj erősen, hogy a sötét massza eltakarja a fájdalmad, pakolj be, indulj el a suliba, merengj a buszon, hallgass vidám zenét, hidd el, hogy jobb kedved lesz tőle, ülj be a barátaid közé, nevess a vicceiken, feledd el a gondjaidat, poénkodj, csinálj úgy, mintha érdekelne a matek, röhögj a szünetben a többieken, akik kiparodizálják a vén, szigorú tanárt, próbálj enni, titokban hányd ki az óra első öt percében, aztán mondd azt, hogy nem találtad a termet, konstatáld, hogy még mindig az érzelmeid rabja vagy, üveges tekintettel bámuld a táblát, érezd át, ahogyan a szavak összemosódnak a fejedben, add tovább a levelet, mosolyogj jót rajta, gondolj arra, hogy nemsokára hazamehetsz, éld túl a napot, háromslukkozz a suli mellett, nevessetek az újoncon, aki nem tudja letüdőzni a cigit, sétálj el azzal az édes sráccal a buszmegállóig, hagyd, hogy megvárja veled a buszt, integess neki, dugd be a fülhallgatód, merülj el a zene adta gyönyörökben, szállj le, sétálj haza, hallgasd a veszekedést, rohanj fel a szobádba, ne hagyd, hogy a kiabálás túlharsogja a zenét, vedd elő az irodalom beadandót, nézd órákig a lapot, anyukád kérésére menj le enni, tuszkolj magadba pár kanál levest, aztán sétálj a fürdőbe, nézd a kiálló csontjaidat, kukkantsd meg a mérleget, már megint két kilóval kevesebb, osonj ki a kertbe, gyújts rá, gondolkozz, gyújts rá megint, hagyd, hogy a nikotin lezsibbassza minden idegszálad, még egy cigaretta után slamposan sétálj be, ülj be a kádba, sírj, gondolkozz a halálon, szállj ki, igyál teát, másold ki a wikipédiáról a beadandóhoz szükséges adatokat, feküdj le, sírd át az éjszakát, ébredj véres szemekkel, ülj le a földre, igyál kávét, mosd meg az arcod, szívj el egy cigit, mondd, hogy jó napod lesz, aztán hagyd, hogy ez az undorító monotonság belepje minden porcikádat, és tényleg elhidd, hogy ez normális.